2014. május 26., hétfő

Crescendo.

Crescendo; na köszönöm, ennyit bírtam ki a blog nélkül. És DoFP. ÉS DOFP - bár ez még pont nem feltétlenül releváns hozzá, de X-Men ez is, úgyhogy nem csak a levegőbe írok. Ó, dehogynem. A prezentált ficet márciusban(!) alkottam, de legjobb indulattal is áprilisban, és azon kevesek egyike, amelyekre nem nézek merő szégyennel, ha visszaolvasom. Mert bár nagyon nem történik benne semmi, azért szép a nyelvezete - vigyorog Anna, miközben suttyomban átír a szösszenetben néhány szót. Nem fogják megtudni nem ám, gondolja. Ja és keletkezéstörténet, mert az fontos. Szóval az Evan Peters nevű csillámeper hatására elkezdett érdekelni Quicksilver karaktere, és hirtelen felindulásból a pofátlanul fiatal All New X-Factort kezdtem el olvasni, amiben, kéremszépen, Pietro és Remy egymásnak lettek teremtve; komolyan, olyan Unresolved Sexual Tensionjük van, hogy. nagyon. Szóval ez a rövid kis izé is arról szól, hogy Pietro még felnőttkorában is egy fursztrált tinédzser, és Remy nem csak a saját karakteréből, de minden elképzelhető karakterből kilométerekre kilóg. Itt még nem térképezem fel Proust-i mederben, hogy milyen Pietro fejecskéjében lenni (de mindenképpen tervbe vettem egy olyan szösszenetet is, mert rohadt érdekes), egyelőre a késleltetett tinédzserkori frusztrációra helyeződik a hangsúly. Remy pedig... Remy pedig fantasztikus; csak a létezése reményt ad nekem a női képregényolvasók helyzetét illetően. És vannak macskái.
Note #1 Pietro a DoFP kánonjához annyira nem, és inkább a képregényekhez mérten autentikus(ocska). Ne verjetek meg, kispöcs!Pietro is lesz na.
Note #2 Már írok és még élvezem is; majd szórakoztatok mindenkit DoFP-impressziókkal vagy valami.
Note #3 Régi a dolog; nem tudom, sikerült-e véletlenül lefranciázni Remyt.
Note #4 Ez a fura headcanon, hogy Remy a földön alszik néha...

Remy LeBeau profilja a sötétségbe szivárog. A sötétség sűrű, szemcsés melasz. Hajnal három óra. Nagyjából. Az ég gyárenergiától vibráló kék; urbánfények és szmogban ringlispílező csillagok biztosítótűi. A függöny keskeny résén bejön a világ vibráló pulzusa és ceruzaforgáccsá, forgáccsá, konfettivé bomlik Remy LeBeau másik méla profilján; azon, amelyik nem szivárog a sötétségbe. Szóval, na.
Pietro Maximoff nagyon kategorikusan nem tudott aludni; felkelt, és körbecirkálta, keresztülcirkálta az egész depresszív-hatalmas Serval épületet, végül egy túlvilági sugallat hatására már csak Remy LeBeau folyosóját háborgatta. Legelőször visszafojtotta a lélegzetét, kihúzta magát, és elsétált Remy LeBeau szobája előtt; megfogta a csuklóját és idétlen módon hozzáütögette a halántékához, hogy felélénküljön: a sötétség melasza szétbugyborékolt csupasz lábujjai között, a csillagok mint érdes karamelladarabok, végigkarcolták a lábikráját.
Miután másodszor is elhagyta Remy LeBeau ajtaját, a harmadik menet kedvéért kocogásra váltott, egyszerű konvencionális kocogásra, mintha középszerű ember-atléta lenne és nem nyomorult Higanyszál. Meg nem fogalmazott szavak halvány sziluettjei pörögtek a fejében, zümm-zümm lepkeszárnyak, kártyalapok, egy pakli politúros kártya, R o y a l  F l u s h , mondja Remy reggel az étkezőben, ő pedig felkel a  székről és tagadhatatlan röhögésben beleüt a másik vállába, hogy utána napokig megint ne is beszéljenek egymással.
Rajzolta a hosszakat, számolt (a hosszok a Pokolba kígyóztak); négy, öt, hat, hét (ez már beteges, P), aztán, váratlanul, a semmiből: nyolckilenctízzizenhúszhuszonharminc, görcsös fél-lélegzetvételek metsző hirtelenségével száguldozott az emeleten; a sebesség füllel felfoghatatlan dimenzióiban, huss. Zihálva felkapaszkodott egy ablakpárkányra, puff, addig rángatta az ablaktáblát, amíg az nem eresztett; hideg éjszakalevegő kristályai lyuggatták ki az arcát, a körmei véresre tépődtek az ablakkereten.
Kábán észrevette Remy egyik macskáját a folyosó egy kereszteződésében, kisündörögve a szobából. Lemászott az ablakból, megközelítette az állatot, és a macska minden berregő macska-polemizálás dacára már ott is volt a karjában. Pietro ezt követően néma, kínos küldetéstudattal betolakodott Remy szobájába.
Remy LeBeau profilja a sötétségbe szivárog, sötétség miniatűr, tejfényű szilánkokkal teletűzdelve, Remy arcát telezokogják a csillagok; a sötétség felszabdalja és elrejti egy tolvaj alakját. Egy tolvaj alvó alakja a földön, méteres mély takaróredők, többnapos borosta, mintha a borotválkozás alul állna rajta, árnyék pereg a manökenarccsontról az ádámcsutkára le a meredek kulcscsontra; macska a könyökhajlatban, macska a nyak mellett. Kusza haj a keskeny homlokra borzolódva, Remy orrának cikkcakkja a sötétség, az ajka az álom fülledt melaszában. (Az álom nyúlós, szánalmas méltatlansága.)
Pietro mellette guggol, vékony verejtékhártya a halántékán, a nyaka hátulján, a tenyerén, elképzeli, ahogy szikrázik. Kezében a világmindenség legpuhább és legnyálkásabban doromboló ürügye; beharapja a száját, basszus.
Aztán. Aztán nyomott francia káromkodás, Remy összerezzen a takaró alatt, a csuklójával megdörgöli a homlokát, és a döbbenet és a félálom üveges esetlenségével kikoordinálja a haját a szeméből.
Mon Dieu, gyerek, mi a…
Pietro gondolkodás nélkül a másik arcába nyomja a csomagját.
− Csak nem tudtam aludni, és visszahoztam a hogyishívjákodat. Amúgy kurvára utállak.
Két pokolég-skarlát szem bámul rá fókuszálatlanul, aztán kiélesedik a nézésük. Pietro elképzelni, milyen DNS-szalagokból drótozhatták Remyt. Biztos érdes-csikorgó DNS-szalagokból; olyanok, mint egy múzeumnyi art brut krikszraksz, olyanok, mint ez a nézés.
− Arra gondoltam – kezdi göcsörtös hangon, miután hosszan beszívta a levegőt −, ahogy már milliószor kipurcantál volna nélkülem, és hihetetlenül dühös lettem, érted? Arra gondoltam…
Fogalma sincs, mire gondolt. Megkönnyebbül, mikor Remy gyengéden kiveszi a kezéből az állatot.
− Már megint kémkedsz utánam, gyerek?
Pietro kényszeredetten vigyorog. – Természetesen. Mindenki után. Te és Lorna és a Serval. De legfőképp te.
Remy nem veszi komolyan. Leteszi a macskát, és nehézkesen az oldalára fordul.
− Ha a macska kint akar lenni, akkor kint lesz. Jó éjszakát, ami.
A linóleum hidege Pietro talpára keményedett. Most elképzeli Remyt holtan (az éjszaka cserepei a tüdejébe dermednének és halott lenne; mindenki meg akarja ölni Remyt, még az éjszaka is, ami pedig második bőrként szokta volt betakarni). Pokolég-skarlát szemek az utolsó reveláció jeges döbbenetében, az orra cikkcakkja a rothadás, az ajka a felejtés száraz melaszában. Pietro elképzeli, hogy ő maga fojtja meg Remyt; ebben a pillanatban, amíg tehetetlen.
(Az álon nyúlós, szánalmas tehetetlensége.)
− Mész már? Ami, mész már?
Ahogy a szobájában reszketve felrángatja a futócipőit, Pietro mást sem lát, minthogy Remy LeBeau profilja a sötétségbe szivárog.

4 megjegyzés:

D.L.L. írta...

Hát komolyan nem láttam a filmet meg nem tudok róluk semmit, de már úgy shipshipship~ És minden morbidsága ellenére voltak komolyan aranyos pillanatai, és macskák, basszus MACSKÁK (macskát minden ficbe)
(Én meg álmosan írok kommentet és látszik, igen)

Lara írta...

Most veszem észre, hogy még nem is válaszoltam. Na majd most.
Köszönlek nagyon szépen, és igen MACSKÁK. Macska nélkül nincs fic.
(/◔ ◡ ◔)/

Unknown írta...

(ó ó ó ó Evan Peters féle csillámeper hadművelet)

(érteném bár hogy a filmben Pietro miért Peter ó Hollywood drága prosti)

És elküldenélek a francos francba, amiért ennyire kegyetlenül banálisan zseniális vagy még mindig és folyton betalálsz a témáiddal, de totál zavarba jöttem a cicáktól és a Pietro & Remy párosodtól. Royal Flush. Egyesével kiteríted a lapokat és én minden kártya előtt szentül biztos vagyok benne, hogy nem tudod überelni a saját stílusod, a végén pedig bamm, Royal Flush. Azok a piros szívek a lapokon tényleg lüktetni kezdenek.

Szerelmes lettem ebbe a két lököttbe, csak miattad
„cirkál” és egyszerűen „P.”, jesszusom ❤

(Jut eszembe olvastam is valamikor a fiúknak egy hihetetlenül király shipnevet "retro")

És köszönöm, hogy olvashatlak, mert mnnyrrgrmm ❤

Lara írta...

Jaj Mentám, ha tudnád mennyire jólesel.
(ó ó ó ó Evan fakk)
(ó ó ó ó jogi hercehurcák fakk)
És na megyek is én a francos francba és macskák itt is és a fiúk annyira imádni valók amennyire kevés kánonjuk van és csak remélni tudom, hogy majd az Apocalype-ban csak történik valami akciózás na.
(retro jesszusom ❤ - ❤)
Én köszönöm, hogy egyáltalán időt szán rám kegyecskéd.