The Turquoise Corset.: [Szerelmi ciklus 1962-2014]

just charles looking at erik two times at once beceause i fuckin can

Szóval megnéztem újra a DoFP-ot és nagyon akarom utálni azt a filmet de kit akarok átverni, zseniális egy szar. A karakterek dramaturgiáján kívül. És az idióta motivációs beszédeken kívül.

Anyway, Cherik headcanonok a kezdetektől, kicsit a Days of Future Past fix-itje is olyan szövegszerkesztési bravúrokkal hogy meghalsz. Mert, mert például Cherik sem volt. Se kohézió. ~~Igen most visszaestünk az összeveszett szeretők állapotába úgy tűnik.~~

ez lészen itt a reklám helye, szóval mert inspirál mint a csíkos tehén: Mentának drága
megjegyzés 1# OKÉ ÉN EZT KIRAKOM KÉSŐBBRE TARTOGATTAM de kivételesen ezzel megelégedtem és baaarggh kíváncsi vagyok a véleményetekre. : 3

[Szerelmi ciklus 1962-2014]

Szeretni, enni, menni – még szabad! / Nem szögesdrótháló a te hajad? / Szeretni, enni, menni – még lehet! / Kinek melléből áll ki a kezed? / Kétszázhúsz voltos éj – de mennyi van / – Úristen – ereim huzalaiban.— Bella István: Szeretkezéseink

1962

Erik végig reszket, miközben kiemelik őket a vízből – Charles átkarolja és annyira szorítja, hogy a karja görcsbe ragad. Lehunyt szemhéjáról csorog a tenger, Erik durva és feszes, Charles szaggatottan sóhajt, tömény hideg levegő csapja meg.

− Nem vagy egyedül, Erik. – Ezt hadargatja, míg a szavakról lekopik a jelentés, az egész archaikus nyelvű dogma lesz, kontextusából kiszaggatott tipográfiai halmaz. Erik kitépi magát a szorításából.

Erik alaptalan utálata nem szimplán felcsap az irányába, hanem beleakaszkodik Charles elméjébe és étert gennyező lyukakat váj belé, és nem ereszti, nagyon sokáig nem ereszti – még akkor is érezhető valami halánték közötti enyhe lüktetés, mikor Erik már mérföldekre került a CIA-főhadiszállástól, félig a saját lábán, félig távolsági busszal.

Erik arra gondol, hogy megerőszakolták az agyát, Charles pedig a bűntudat legkisebb sejtésével (mindent tudok rólad) leül a konyhában, és brandyt kortyolgatva várja, hogy Erik visszaforduljon. A pohár szegélyével és az üveg címkéjével játszik, vagy az inge ujját simítgatja.

Mikor másnap reggel Erik belép a szobába, Charles úgy tesz, mintha nem csikorgott volna végig a tudatán már az első pillanatban, hogyan állította le Erik a buszt és csavarta ki puszta akarattal az ajtót a helyéről.

Azért lesz még mit javítani rajta.

Cerebro. Charles nem érti, hogyan lehet egyszerre izgatott és rezignált.

− Milyen szép kísérleti patkány vagy, Charles.

És a vitriol alatt Charles érzi, hogy Erik sajnálja, mélyről jövő, melankolikus szánakozással, és Charles torka elszorul.

− Én is voltam már; felismerem, ha látok egyet.

Charles összeszorítja a szemhéját. Valahogy visszanyomja a könnyeket.

A cél az, hogy fiatal mutánsokat toborozzanak a CIA divíziójába.

A procedúra úgy néz ki, hogy Erik kifejezett tiltakozása ellenére egyetlen ’57-es Chevyben furikáznak végig az országon, és Charles feketén vezet és/vagy ripacskodva olvas fel Jack Kerouac Útonjából, amit még kollégista korában egy rakás papírhulladék szintjére degradált.

És átlagosan háromból egy alkalommal ráveszi Eriket, hogy a kocsiban aludjanak, mert az olyan hangulatos, amiből pedig átlagosan háromból két alkalommal az következik, hogy Charles a hátsó üléseken nyomorog és Erik szenvelgős arccal kint cigizik a hidegben (Erik, ez egészségtelen). Egyszer Erik rádől a kormányra és félálomban van, és a metsző holdfényben a csupasz országút mellett Charles egyszerűen csak meg akarja érinteni az arcát.

Máskor névtelen motelekben Erik végigdől a díványon, és Charles a városi neonok beteges visszhangjában egyszerűen csak meg akarja érinteni az arcát.

Megint máskor Charles Erik túlméretes gönceiben várja, hogy a tisztítóban kiadják az öltönyét, és megpróbál tudomást sem venni arról, hogy közben Erik fent a motelben egy erős kávé elfogyasztása után rá gondol, miközben kiveri. Újra meg újra emlékezteti magát, hogy tilosban vannak.

Nem mintha Charles nem tudná, hogy évekkel ezelőtt Erik hány rohadt kis hímringyót kefélt félholtra Hollandiában.

Mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem – magyarázta Oxfordban, mikor elmentek valami kocsmába, vagy bármi, de mintha csak ő találta volna ki, de mintha lenne valami fogalma a világról; és még egyet szívott a fűből, és már annyira részeg volt, hogy spontán Baudelaire-versekben fakadt ki eredeti nyelven.

Fiúja nem volt, csak szexpartnere.

10.

− Anyukád. Sajnálom.

Erik megfeszül a kormány mögött.

− Mmm.

Rövid, kemény szünet.

− Hé, Erik. Anya meghalt. A mostohaapám miatt. Tudod, az egy barom volt.

− Sajnálom.

− Mmm.

11.

− Szóval ti egy pár vagytok?

Repülő. A föld hepehupái a sötétben gördülnek, álmosan, diszkréten – Emma Frost a szemközti ülésen bonbont eszik és a frizurája tökéletes, mintha nem lenne fogoly, mintha Erik nem verte volna össze, mintha nem kavarna össze minden telepatikus szálat, hogy ne lássák töröttnek; avagy amikor Emma Frost fizikai drágakő, metafizikai drágakő.

Charles levegőért kap. A gépezet kicsúszik az egyensúlyából, és Erik elviharzik. Charles összeszorítja az ajkait, aztán megmerevedett válla sziszegi. – Erről még nem beszéltünk.

− Tudom. – Emma széles mosollyal, célzatosan bök a halántékára. – Drágám, szép pár lennétek. Beszélj vele most.

12.

A reptér mosdója. Charles megcsókolja Eriket, mielőtt átgondolhatná a dolgot, lehúzza magához a másikat, Erik is akarja; ha nem, legfeljebb kipucolja az agyát, semmi probléma sincs itt. Eriknek vastag kölni illata van valamennyi izzadtság és veleszületett(?) földszag hátterével, és Erik esetlenül a fogai közé veszi az alsó ajkát, mielőtt ellökné magától. Charles hirtelen nagyon tompa.

13.

Xavier kúria. Milyen szertartásosan vetkőznek le. Erik komor méltósággal, Charles egy kézfogás hanyag rutinjával; Erik ráteríti a ruháikat a székre, valamit behajtogat a szekrénybe, de már teljesen meztelen a maga nyers anatómiai tökélyében.

Charles mentálisan meggyőződik róla, hogy mindenki alszik a házban, vagy legalábbis elég elfoglalt (még Raven is), mielőtt elkezdik.

14.

Erik elméje göcsörtösen simul a sajátjához. A párna mosószer aromájú, Charles a lábujjaival a lepedőt gyűri.

− Rendben van így, Erik?

Erik elméje csikorogva satuba fogja és Charles élesen beszívja a levegőt; felnyúl, Erik vállában az izmok megfeszülnek.

− Így olyan, mintha magadat dugnád meg.

Aztán megadóan enged, az agya nem présel, csak reszel, a csípője Charleséhoz szorul.

− Tökéletes. Most megmutatom, hogyan és mit tegyél, hm?

15.

Whisky és sakk és whisky és ha eleget iszik, akkor

Erik a legfojtóbb alkoholködön keresztül is egy gyilkos.

16.

Charles felriad, Erik álma a homloka mögött villámlik, sikít, recseg és minden sötét és fáj

most kirakatüveg-szilánkot vágnak a fejébe a szomszéd gyerekek

rühes zsidó

most mellbe lövik Anyát

most Shaw az asztalhoz szíjazta és megmutatja a gyűrűjét és elmagyarázza, hogy vas,

és felveszi a gyűrűjét, aztán

megérinti mindenhol

és mikor végül valahogy ellöki magától a kezét, Shaw megdicséri és leveszi a gyűrűt.

Erik gyorsan, drótstatikus mozdulatokkal ül fel az ágyban, hogy terhes némasággal átkarolja. Charles rázkódó vállal bocsánatkéréseket zokog; megint a valóságban, beborítja egy mindenre kiterjedő könny-, verejték- és spermaszagú buborék.

17.

Reggeli zsibbadt szex; szájszag és a retináján lebegő kásás őszi napfény fúziója. Charles Erik halántékára simítja a kezét, Erik fésületlen haja az ujjai közé gabalyodik. Hallja a másik mordulását.

− Charles… Charles ez mi?

− Dopamin. Jó, nem? És én irányítom; akkor fogsz elélvezni, pontosan akkor, mint én. Az szívhez szóló. – Charles kontrollálhatatlanul vigyorog.

Erik behunyt szemmel nyögdécsel.

18.

Whisky és sakk és whisky és sakk és whisky és véget nem érő dialektika mutánsjogokról, mintha számítana és whisky és ha eleget iszik,

akkor akkor majd

− Holnap megölöm Shaw-t. Ne tégy úgy, mintha nem tudnád, miért vagyok itt.

Erik a legfojtóbb alkoholködön keresztül is egy gyilkos.

19.

Kristályéles kétségbeesés az orgazmus.

20.

Kuba. A napfény kitépi az ideghártyáját és homok szemerkél a szájába; a szeme sarkában könnyek ringanak és lüktet a torka és a feje. Nem érzi a lábát, de még nem szól, irreális kábultságban lebeg, ami elhiteti vele, hogy ez valójában nem is történik meg.

Erik a karjában tartja; a reszketése átrezonál Charles testébe. Erik hisztérikus bocsánatkéréseket sorol, Charles elméjének vásznán egymásra ömlenek a tér különböző aspektusai; Shaw holtteste a homokban, Moira levegőért hörögve, Raven falként magasodó hidegsége, ahogy Erikről rá és róla Erikre néz.

Erik gyorsan végigsimít az arcán, mintha nem bámulná őket mindenki, sajnálom, nem én voltam.

Charles látja, hogyan szorítja Erik a markába a töltényt, amit kiszedett a hátából.

21.

Raven elhagyja.

Erik elhagyja.

22.

Vigyorog és kezet fog a gyerekekkel és vigyorog, és egész nap vigyorog, állandóan vigyorog. És, végtelenítve:

− Szia, üdvözöllek Xavier Intézetében Tehetséges Fiataloknak.

Erik az este visszajött, hogy elvigye a dolgait, és Charles azt hazudta teljesen hiteltelenül, hogy elhagyta az aktatáskáját, és Erik nem kérdőjelezte meg, csak összeszedte a ruháit és elment.

23.

Az irodaasztalán tartja a sakk-készletet. Nem hagyja magát észrevenni, mennyire képtelenség így tisztességesen írni. Nem hagyja magát észrevenni, mennyire képtelenség így nem Erikre gondolni.

1963

24.

Erik meggyilkolja Kennedyt. Eriket letartóztatják.

1964

25.

− Hank, nem bírom, ez egyre rosszabb, csinálj valamit Hank.

1965

26.

A nap, amikor mindenkit elzavar az Intézetből és elkezdődnek a rémálmok – a kozmosz zsúfoltsága még Erik templomi ikonként vibráló emlékét is összeroskasztja. Végül felriad és eszébe jut, hogy a gyerekek mind halottak vagy elmentek, még Emma is, még Emma is, és az egyik pillanatban Moirát akarja vissza, aztán megint Eriket, aztán a rövid szakadás után újra a tudatának csapódik a világ kollektív metafizikai zűrzavara, követelőzőn, irányíthatatlanul, és az ordításával felveri Hanket, a folyosón a fények felrebbennek és Hank bebotorkál és hajtogatja, hogy nincsen semmi baj.

1966

27.

Nincsen semmi és Erik úgy érzi, az agyvelejét elemészti a cellája éles fehér fénye.

1967

28.

Hank a szeme láttára injekciózza be magának a csodaszérumát; Charles nem állja meg sírás nélkül a látványt, ahogy a temérdek nyugtalankék szőr és a vadállati pofa visszaszublimál az esetlen, szögletes mosolyú húszéves fiúvá.

Zokogva kéri Hanket, hogy csináljon még a szerből, és ha lehet, még most hozzon neki heroint, amíg semleges színű. Fehér. Az a legjobb.

1968

29.

Elbocsátották a házvezetőnőt és emberfeletti nehéz feladat rendet tartani. Charles megint tud járni és többé a világ sem zavarja. A fiókjaiban Hank szere mellett heroin, LSD és a könnyebb délutánokra marihuána tobzódik kilószám; a sakkot az ágya mellett tartja. El sem hagyja az ágyát.

1969

30.

A vergődő szexuális izgatottság minden nap (a fény-nem fény ciklikus váltakozása által definiált létezés) minden pillanatában mardossa Eriket, de csak éjszakánként – avagy amikor leoltják a villanyt – engedi át magát neki. Az agya ilyenkor Charles és Raven között csapong, vagy néha ott van Emma Frost, vagy James Dean(?), vagy Magda, akivel az ’50-es években nácikra vadásztak.

De az orgazmuskor mindig Charles.

1970

31.

Charles szilánkosra zúzza az egyik üres whiskysüveget az asztal peremén.

Az egyik kis üvegcserepet a fogai közé teszi, rágni kezdi, hagyja, hogy a vére összeragacsozza a száját. Hanyatt fekszik a díványon, felkapja a földről a régi pokrócot, amit már összevizelt és összehányt szóval most összevérzi – talán elvérzik, és halottas lepel lesz, haha.

Az asztalon maradt szilánkok az őrület rideg kaleidoszkópjába rakódnak össze

32.

− Professzor? Professzor, mit műveé már megint? Köpje azt ki. Köpje ki. Ne bőgjön már. Charles…

1971

33.

Beáll ez a rutin.

Esténként és reggelenként és délutánonként egyszerűen csak ágyba bújik (néha ruhában), magához szorítja a testnedv-pokrócot és rezignáltan átadja magát annak a sorsszerűségnek, ahogy az olvasásra szánt percek minden esetben görcsös, villanydrót-feszes és villanydrót-forró recskázásba csavarodnak. (Mindenhol Erik.)

Egy sor tompa orgazmus után felszív kokainból egy találomra méretezett adagot, Erik neve a szája húsába varródott, Erik arca a retinájába perzselődött – két óra múlva morfium, vánszorog a csuklója irreálisan plasztikus halálkáék ereiben, Még egyszer erőt vesz rajta a szexuális izgatottság és rutinszerűen nyúl le, a szoba vastag, sötét, savanyú fülledtsége, mint a bénultság, ráomlik.

1972

34.

Ondószagú semmi.

1973

35.

Mikor Charles újra látja Eriket, ököllel majdnem eltöri az orrát.

Azt mondja magának, hogy jogosan.

Igazán jogosan.

36.

Repülő. Ez valahonnan ismerős. Csak most nincs itt Emma Frost (BÁRCSAK), csak Logan a tér végében lagymatag unott arckifejezéssel és Hank a nyitott pilótafülkéből fél másodpercenként hátrapillantgatva. Ami már önmagában is elég irritáló lenne, de itt van Erik (tíz év az istenért), és az új bizonytalan ráncai az ó saját új bizonytalan ráncait tükrözik, és Charles a hisztéria, a harag, az őrület és az ugató kétségbeesés szimultán robbanásai után nem érez semmit.

Minden puha. lassú, kába, darabos.

37.

− Elárultál… Elhagytál engem és elárultál… - Úgy markolja meg Erik gallérját, mint a rózsafüzért, és minden idegbeteg lélegzetvétellel egyre jobban a fejébe száll a tömény tisztaságszag, amit a másik a cementbörtönből hozott magával. Arra számít, hogy mindjárt ledönti Erik dühe vagy egy ormótlan közömbösség vagy valami eldeformálódott érzelemhullája annak, ami egyszer feszült köztük, de aztán

üresség. Megvonaglik a hangja és hátratántorodik.

Nem Erikkel van a baj.

A repülő kileng és a fények zörögve kialszanak; mire feleszmél, már a kanapén kucorog nyöszörögve, a levegő a tüdejébe szorult, mintha beszakadt volna a tüdeje, és a körmei szilánkosra zúzódnak a kapaszkodásban. Az izmai összefacsarodnak és Hank és Logan kiabálásai – a fizikai kiabálásai – összekeverednek a fülében a saját száguldó pulzusával.

Igen Erik csak zúzz össze zúzz össze a kurva életbe tépd le a fejem csak préseld ki belőlem az utolsó csepp életet is Erik.

38.

Eltervezte, hogy felszínesen, szánalmasan teátrális lesz. Egyszemélyes, jól megkonstruált színjáték főszereplőjévé emeli magát, ahol nem érhetik meglepetések, ahol Erik is csak díszlet az önsajnáltatáshoz. Olyan hangosan akart üvölteni, hogy meg se hallja a józaneszét.

39.

− Akarsz játszani?

Erik óvatoskodva leteszi az asztalra a sakkot; (mert Charles fogcsikorgatóan szentimentális volt, és magához vette a táblát és a lehető leggorombábban sokatmondó tekintettel Hank kezébe nyomta indulás előtt); bizonytalanul néz rá, mire Charles a kelleténél jobban kihúzza magát és rászisszen.

− És mond, gondoltál rám a börtönben?

Erik felvonja a szemöldökét. – Nézd meg magadnak, Charles.

Charles állkapcsa megfeszül a hirtelen indulattól.

− Ja bocs, elfelejtettem, hogy már nem tudod. – Erik merengve állítja fel a bábukat, pár másodperc némaság múlva Charles kinyúl és öncélú vérengzést rendez a játéktéren. A figurák körülcsörgik az asztalt.

− Undorodom tőled, te vén fasz.

− Igen, Jézus?

Charles felpattan; Erik még éppen ki tud térni az ökle elől.

Logan közben igyekszik minél hasznosabban a falba simulni – ha nem hallatna szabálytalan időközönként egy sor cinikus horkantást, Charles el is felejtené, hogy jelen van.

40.

− Egy örökkévalóság óta nem játszottam.

Mióta elmentél, te vén fasz.

− Majd kíméletes leszek. – Erik megropogtatja a kézfeje apró csontjait, mire Charles önkéntelenül összeborzong. – Bár már jólesne egy kemény menet. – Aztán a keze fölött eltéveszthetetlen pajzánsággal pillant rá.

Charles fülében vér robban, és a vér az egész arcát csípősen elfutja. Néhány pillanat fennakadt tátogás után köpi ki: − Barom. – Hektikusan megrázza a fejét. – Te rohadék barom…

Erik kinyújtja a kezét, mintha meg akarná érinteni, aztán mereven mégis visszahúzza.

Hallani, ahogy Logan mocorog a sarokban. Charles epével a szájában felé fordul. Logan a halántékát masszírozza.

− Na, barátok már?

41.

− Nem mintha számítana, de… tud egyáltalán rólunk?

Erik Logan felé bök az állával.

Azon a ponton járnak, ahol a játszma fogalma leredukálódik ivászatra és az egymásra való intenzív bámulásra – Charles máris túl sokat ivott, és a részegség küszöbén először emberfeletti nehéz fókuszálni a másik szavaira.

− Mi? A faszomat érdekli, Erik, komolyan.

− A jövőből jött. Nem is kérdeztél tőle semmit?

− ...például.

Erik odafordul az egyre feltűnőbben frusztrált férfihoz. – A jövőben. Ott vagyok?

Charles indulatosan megdörzsöli a homlokát. – Viccelsz? Talán már holnap megöleted magad. – Loganra néz reménykedve. − Talán. Biztos. – Elcsuklik a hangja és elfordul; utálja, hogy sírás marja a szemét.

Logan felvonja a szemöldökét, kényelmesen az asztalhoz jön és tölt magának is a whiskyből. – Tulajdonképpen, Professzor, maga volt az; maga lesz az, aki…

− Elég. – Charles szinte esdekel, és reflexszerűen feltartja a kezét: egy mozdulat, ami tízévnyi megveszekedett tagadás égetett az agyába. – Nem akarom hallani. – A szívdobbanásai öblösen üvöltenek a koponyájában.

Erik szemközt először kárörvendően mosolyog, aztán halálos sápadtra válik.

Logan siet, hogy kimagyarázza a dolgot. – De nem lett semmi maradandó következménye. – A pohárral gesztikulál finoman, hogy súlyosbítsa a mondandóját. – És nem is szeretünk beszélni róla, hogy az megtörtént.

Erik megilletődve pislog.

− Jól van… − Logan megvakarja az orrát, miközben rémesen próbál semleges irányba nézni. – Én bemegyek – int a most csukott pilótafülke irányába.

− Ha beszélgetni akarnak – tanácstalan kézmozdulatot tesz – négyszemközt, akkor egy óráig bent leszek.

42.

Mielőtt becsukná maga mögött az ajtót, még felvont szemöldökkel visszanéz. – Aztán szépen játszanak.

Utána a szavai tompán szűrődnek át a tömött nyíláson: − Hé kölyök, ez hangszigetelt? Rohadt élet, azt bezzeg eltitkolta a két vén kujon, hogy ekkora hisztis picsák voltak.

Charlesnak ordítani lenne kedve. – Most azt várja, hogy szexeljünk?

43.

Erik hideg, durva, monumentális és a szex-szagú ajzottságban mégis vibrál meg zsong, állandó mozgásban, állandó késéles éberségben, állandó rezgésben (manierista szobor, egy olyan korszak faragványa, ami maga is vibráló mozgásban van), lehajol és belemar Charles ajkába. Charles keze végigdöcög Erik hátán, aztán végigdöcög Erik mellkasán is

Erik-Erik-Erik mindenhol Erik a testi-lelki extázis őrjöngésében.

Charles levegőért kap és pépesre karmolja Erik karját.

− A celládban – kezdi, aztán Erik hozzápréseli a derekát az ő derekához és Charles egy darabig nem beszél csak ugatásba roskadón zihál. Az ujjai alatt vonaglik a másik mellkasa és megragadja Erik kezét a levegőben és kétségbeesetten kapaszkodik belé. – Nem nem kell síkosító nem kell a kurva életbe, a celládban mond már meg, sokszor kiverted? És rám gondoltál közben?

A combjuk összesúrlódik, ahogy Erik a meghibásodott időmérő heves szakaszosságával belé tolja magát és Charles felsikít és Erik a nyakába zihál és savanyú a lélegzete a piától, aztán ráharap Charles feszült ütőerére és Charles hús roppanását hallja és a testük összeütközik megint és megint és

csatt csatt csatt

Erik rámarkol a hajára, hátrarántja a fejét, jellemző haragos, szinte obszcén öncélúsággal és nem válaszol.

44.

Orgazmus dübörög dübörgő orgazmus egybecsapódó ordításaik dübörögnek teledübörgik Charles agyát

dobb dobb dobb

45.

Felnyitja a szemét. A felismerés lassan tör a felszínre és a repülő zúgása és a saját szakadozó lélegzetvétele támasztja alá. Csak magömlés. Bele a nadrágjába. Hozott Hank váltóruhát? Valaki ráterített egy takarót. Reméli, hogy Hank. A dívány karfája nyomja a nyakát. Csak másodpercek múlva döbben rá, hogy nyögdécsel és tiszta sírás a szeme. Megpróbál felülni. Sötét szitál a kabinba, csak egyetlen lámpa világít a sarokban, Erik egy imbolygó sziluett, ahogy mellé siet, gyengéden visszanyomja a hátára és megcsókolja és a homlokát és a haját simogatja.

− Minden rendben, kicsim. Menj vissza aludni.

Charles visszanyel egy kis hányást, elkeseredetten igyekszik hátralökni Eriket, de nem megy, aztán a teste reszketése az álom sercegő zsibbadtságába folyik át.

46.

Leszállnak Párizsban. Minden hajnalrózsaszín és pezsgő frissesség. Erk komoran hümmögve felveszi a kabátját, és a rámpán odalép Charleshoz és azt mondja neki:

− A flúgos kölyök, aki kihozott a Pentagonból… Hogy is hívják?

Charles gyanakodva összeráncolja a szemöldökét. – Pietro.

Erik affektáltan bólint. – A fiam.

− A fiad. – Charles megtorpan és a legtürelmesebben irritált pillantását küldi a másik felé. (Még mindig egy fejjel magasabb nála.)

− Valószínűleg.

− Az a kis pöcs? Nem vagyok meglepődve. Őszintén nem.

Erik keserűen vihog; megérinti Charles karját és úgy dereng, még mondana valamit, és kétségkívül nem azt, ami végül kijön a száján.

− Mit gondolsz, öröklődik?

− A seggfejség? – Charles kényelmetlenül csócsálja az alsó ajkát. – Te vagy rá az élő példa, barátom.

47.

− Eljöttünk érted, Raven. Erik és én. Együtt.

Charles hangja megbicsaklik, a húga meztelen kék teste remegve simul hozzá, Charles újra felfedezi a körvonalakat, tíz év után minden ismerős gömbölyded forma a helyére siklik az agyában (mikor is aludtak együtt utoljára?). A húgáról elpárolgott minden parfümillat, és csak a vér és az elektromosság sűrű szaga maradt.

Erik gondterhelten néz le rájuk. Együtt.

48.

Raven elhagyja.

Erik elhagyja.

49.

− Rendben Hank, rendben baszki ezt kidobjuk, igen, igen, ezt is meg ezt is a francba, gyerünk, mielőtt meggondolom magam – üvölti, miközben kirámolja a labort és kibelezi a fiókokat; csak szabaduljon meg az utolsó csepp neurobiológiai szartól is, mielőtt tényleg meggondolja magát. Ó, bár lenne leheősége.

50.

Te vén fasz – zokog fel, és az éter felszikrázik, felzörög a hangjától.

Charles nem kérdezte Logant. Nem is akarta tudni, nyilván.

A jövő hártyája rátapad a bőrére, mint a legfülledtebb marihuánafüst és az első villámlásszer felocsúdás után minden kásás és homályos, hogy kénytelen legyen ő szétszaggatni a rétegeket; az egész préselően szörnyű nyerseségéig hatolni.

Melyik évből? Ennyit kérdezett Logantől. Amíg a legtriviálisabb dolgokra összpontosít, nem eshet bántódása.

Kétezer-tizennégy. …Elnézést?

Most pedig Logan elméjében, de egyszerre valami személyiséghasadt állapotban a saját elméjében; Charles kapálózva függeszkedik a saját nyolcvanéves elméjébe és már a saját szánalmasan nyolcvanéves elméje is függeszkedik belé és nincs menekvés.

51.

Erik öreg, tudtad? És te is kurva öreg vagy hallod, és ronda és kopasz és ÖREG jesszusom…

Természetesen semmi ilyet nem mond.

Most teátrálisnak kell lenni.

52.

Az öregedés egyszerűen túl evidens volt ahhoz, hogy aktívan emlékezni lehessen rá. Ennyi. Ennyi az egész, ez az igazság. Most átkerült a tudatküszöbén, és az evidencia nem szimplán minden váratlan, minden változó kizárása, hanem – micsoda frázis − halálos végzetesség.

(Ha a haláláig gyönyörű és fiatal maradna, akkor akkor akkor az egészen más lenne.)

53,

És szereted még? Legalább?

Természetesen semmi ilyet nem kérdez.

54.

Amikor a kocsiban a Fehér Házba menet pár percre elalszik, Erik akkor is vele van.

Azt hittem, hogy Erik elpusztíthatatlan, mint azok a több százmillió éves ércek, amikből felhőkarcolókat kalapálsz – mint azok a több százmillió éves kövek, amikből román kőszenteket kalapálsz – a valóság káosza foglyul ejtve egy kőtestben, Erik foglyul ejtve a testében.

Micsoda fogolyság.

55.

Később sírva fakad és könyörög Hanknek, hogy adjon még a szérumából, vagy legalább valami kis morfiumot, mire Logan lefékez az út szélén, kiszedi a csomagtartóból azt a csekély készletet, ami maradt, és a szeme láttára azt is tönkreteszi.

56.

És több tonna tömény fém alatt vergődve az életért csak

Erik van ernyedten a fűben, és a nyaki artériájából vér bomlik ki, mint egy virág

és az élettelen váz, ami a felborult széke

és Raven foszforvörös haja

és Logan átlyuggatott teste a víz mélyén.

Könnyek és a saját csípős vére dupla fátylán próbál átnézni,

és megint nem kap levegőt

és megint nem tud mozdulni

és megint mindene lüktet A KURVAANYÁD ERIK; még a napfény is ugyanúgy tépi ki a retináját, mint Kubában.

57.

Még utoljára belenyúl Erik fejébe.

Hé Erik, tudtad, hogy MEG FOGSZ ÖREGEDNI? És öreg leszel és ősz hajú és tiszta ránc és csont és bőr tudod mit azok az öreg fószerok akik a parkban sakkoznak ERIK.

Elintézni, hogy Erik az élete hátralévő részében ezzel a képpel az agyában aludjon el.

58.

Charles, megígérted, hogy nem.

59.

Charles élesen beszívja a levegőt, aztán majdnem ájulásig szédül a bordájába tűző fájdalomtól.

Zihál. Letörli a könnyeit.

60.

Raven elhagyja.

Erik elhagyja.

Déja vu.

Elhiteti Hankkel és magával, hogy nem baj.

1974

61.