Crescendo.

Crescendo; na köszönöm, ennyit bírtam ki a blog nélkül. És DoFP. ÉS DOFP - bár ez még pont nem feltétlenül releváns hozzá, de X-Men ez is, úgyhogy nem csak a levegőbe írok. Ó, dehogynem. A prezentált ficet márciusban(!) alkottam, de legjobb indulattal is áprilisban, és azon kevesek egyike, amelyekre nem nézek merő szégyennel, ha visszaolvasom. Mert bár nagyon nem történik benne semmi, azért szép a nyelvezete - vigyorog Anna, miközben suttyomban átír a szösszenetben néhány szót. Nem fogják megtudni nem ám, gondolja. Ja és keletkezéstörténet, mert az fontos. Szóval az Evan Peters nevű csillámeper hatására elkezdett érdekelni Quicksilver karaktere, és hirtelen felindulásból a pofátlanul fiatal All New X-Factort kezdtem el olvasni, amiben, kéremszépen, Pietro és Remy egymásnak lettek teremtve; komolyan, olyan Unresolved Sexual Tensionjük van, hogy. nagyon. Szóval ez a rövid kis izé is arról szól, hogy Pietro még felnőttkorában is egy fursztrált tinédzser, és Remy nem csak a saját karakteréből, de minden elképzelhető karakterből kilométerekre kilóg. Itt még nem térképezem fel Proust-i mederben, hogy milyen Pietro fejecskéjében lenni (de mindenképpen tervbe vettem egy olyan szösszenetet is, mert rohadt érdekes), egyelőre a késleltetett tinédzserkori frusztrációra helyeződik a hangsúly. Remy pedig... Remy pedig fantasztikus; csak a létezése reményt ad nekem a női képregényolvasók helyzetét illetően. És vannak macskái.

Note #1 Pietro a DoFP kánonjához annyira nem, és inkább a képregényekhez mérten autentikus(ocska). Ne verjetek meg, kispöcs!Pietro is lesz na.

Note #2 Már írok és még élvezem is; majd szórakoztatok mindenkit DoFP-impressziókkal vagy valami.

Note #3 Régi a dolog; nem tudom, sikerült-e véletlenül lefranciázni Remyt.
Note #4 Ez a fura headcanon, hogy Remy a földön alszik néha...

Egy kicsit meg kell találnom önmagam.

Hát igazából az történt, és talán már ti is észrevettétek, hogy kínosan hosszú ideje nem került ki friss az oldalra. Sőt, ha azt nézzük, hogy mikor publikáltam a legutolsó érdemleges, fic-szerű bejegyzést (a kettő közül, ne, ne is mondjátok), akkor inkább bekuporodhatnánk sírva és üvöltve a legközelebbi sötét sarokba, én meg a titokzatos képzelt barátaim, akikről T/2-ben beszélek. Mert már megháborodtam teljesen.

(És még Broccoli díját sem tettem ki!!44! Szörnyű ember vagyok.)